Tag Archive for: önismeret

Maslow és a fejlődés

Ha vállalati kultúrákat vizsgálok, kezdetben elegendő egyetlen kérdést feltennem:

“A céges kultúra túlélő, vagy fejlődő?”

Bár a leegyszerűsítés elég végletes, az eredmény szempontjából bőven elég ahhoz, hogy lássam, merre érdemes fejlesztenem a működéseket.
A kultúra nem más, mint ahogyan a cégben a dolgokat csináljuk, megéljük, és ahogyan aztán a nap végén hazamegyünk. Igen, még a “hazamegyünk” is nagyon fontos, hiszen a következő nap szinte biztosan magán fogja viselni az előző nyomait, elmélyítve annak tapasztalatait.
Abraham Maslow amerikai pszichológus híres piramisa szemléletesen mutatja a témát.

Ha a piramis alsó három szintje fölé helyezünk egy vízszintes vonalat, akkor megkapjuk azt a határt, ahonnan a cég túlélőből fejlődő kultúrába vált.

Tartalomjegyzék

A fejlődés a túlélésen túl van

“A munkahely nem szanatórium…”

Kommunikálj többet, erőszakmentesen

Mutass fejlődési lehetőségeket

Ismerd el a teljesítményt

Légy rugalmas

Hozz létre pozitív munkahelyi környezetet

Építs közösséget

Adj juttatásokat

Adj kihívásokat

Fejleszd a vezetői stílusodat

Legyetek céltudatosok

A fejlődés a túlélésen túl van


Amikor valaki úgy dönt, hogy komolyabban sportol, az egyik első dolog, amit meg kell tanulnia, hogy az edzések közötti pihenés kritikusan fontos. Az izomzat ugyanis az állandó terhelés alatt nem képes regenerálódni. Egy darabig jól teljesít, azonban nem kell sokáig hajtani ahhoz, hogy a fejlődés hamar megtorpanjon. Onnantól a test már csak a túlélésre játszik, és bár minden reggel kivisz bennünket a futópályára, az izmok növekedése megáll, az edzések örömtelenné, a kihívás jó esetben unalmassá, de inkább teherré válik, míg a végül egy kiégett állapotban minden motiváció elvész a vágyott eredmény eléréséhez. A csapatunk munkavállaló tagjai sem működnek másként.

“A munkahely nem szanatórium…”

Rengetegszer hallottam már ezt és ehhez hasonló kijelentéseket vezetők szájából. Akárcsak azt, hogy “idiótákkal vagyok körülvéve”, vagy “Elegem van a folyamatos hisztiből…”


Az idézett vezetők kijelentései a túlélő vállalati kultúráról árulkodnak. Sőt, gyakran a vezető túlélési küzdelméről, vagy akár kiégéséről is.


Tudom, hogy a munkahelyre nem pihenni járunk, hanem dolgozni, termelni, eredményt hozni. De mégis mi van azokkal, akik amúgy szeretik a munkájukat? Mi van akkor, ha akik nem szeretik, azok szeretnek valamit a munkájukban? Biztos, hogy a munkahely, ahol több időt töltünk, mint a családunkkal egy utált, stresszes hely kell, hogy legyen?


A feladat így is-úgy is feladat marad, a munkát el kell végezni, ellenkező esetben a profit elmarad, és a cég alul teljesít. A következmények megértéséhez nem kell közgazdásznak, vagy csillagjósnak lenni, a vége a csőd.


A kulcs a “hogyan”

Kommunikálj többet, erőszakmentesen


A munkatársaknak fontos, hogy tisztán és világosan, mindeközben emberi hangnemben, példamutatóan kommunikáljanak velük a vezetők. Szükséges, hogy értsék a vállalat céljait, a közös küldetést és a mindenki által elfogadott alapértékeket. Az elvárásokat csak ezek tükrében lehet hitelesen és fejlesztő szemlélettel számon kérni. Egyértelműen kell kikommunikálni a feladatokat, felelősségeket, és mindennapi szokásként érdemes alkalmazni a visszajelzést eredményekről és az előre lépésekről, természetesen a befektetett munka és a közös értékek tükrében.


Mutass fejlődési lehetőségeket


Mindenki számára fontos, hogy lássa a személyes és a szakmai fejlődési lehetőségeket. A képzéseken, karrierlehetőségeken túl is van fejlődés. Egy gyártó cégnél nem mutathatsz minden operátornak karriertervet, nem lehet minden héten új csoportvezetőt kinevezni, mégis, érdekeltté teheted őket a jobb eredmény elérésében azzal, hogy nyilvánosan megmutatod és értékeled a teljesítményt, az objektív visszajelzéseidet akár egy erre a célra elkülönített anyagi keretből juttatásokkal is megerősítheted.

Ha rendszeresen szervezel a gyakorlatban is használható képzést, a munkatársak érezni fogják, hogy fontosok a cég számára. A “hogyan” persze itt sem mindegy. A kötelező, szükséges rossz tréningek helyett válassz olyan trénert, aki testre szabja számotokra a fejlesztést, és akár a tréning kellős közepén képes arra, hogy reagáljon az egyéni fejlesztési szükségletekre is.


Ismerd el a teljesítményt


Az elismerés és annak nyilvános megadása varázslatos eszköz a munkatársak számára. Annak jelzése, hogy a munkájuk értékes, és hogy hozzájárulnak a vállalat és ezzel saját maguk sikeréhez, egy felfelé haladó spirálba helyezi őket. Az elismerés lehet pénzbeli jutalom, vagy csak egyszerűen egy elismerő szó. A dicséretet érdemes mindig összhangba hozni az alapértékeitekkel. Fókuszálj a teljesítményre az egyéni képességek helyett. Értékeld inkább a befektetett energiát a siker tükrében, és az alacsonyabb képességű munkatársak is szárnyra kapnak majd. Ne félj nyilvánosan pozitív visszajelzést adni.

Vond be a csapatot is a siker ünneplésébe.


Légy rugalmas


A COVID után felértékelődött a magánélet, az egészség és a család szerepe az életünkben. A tapasztalat az, hogy sok helyen a home office hatékonyabban működik, de a hibrid munkavégzés hosszú távon is jól bizonyított. Ennek oka, hogy a munkatársak számára fontos a rugalmasság és a munka és magánélet egyensúlya. Ennek hiányában sokkal gyakoribb a szembenállás érzelmi csomagjának megélése, és a ki nem mondott feszültségek stressze. Ha összeegyeztethető a munkával, támogasd a hibrid munkavégzést. A kulcs itt a feladatok, felelősök és határidők egyértelmű kommunikálása és a tényszerű számonkérés. Hidd el, ha megnöveled a bizalmadat az otthonról dolgozók felé, a csapat hamar meghálálja azt.


Hozz létre pozitív munkahelyi környezetet


Tény, hogy több időt töltünk a munkahelyünkön, mint az otthonunkban. Ha a munkatársaid egész nap azon gondolkodnak, hogy hol lennének szívesebben a munkahelynél, az eredmény borítékolható. Miért ne teremtenél nekik a lehetőségekhez mérten olyan környezetet, amely támogatja őket abban, hogy jól érezzék magukat?

A lehetőségek elég tágak. Nem kell óriási befektetésben gondolkodj. Például az egyik gyártó cégnél, ahol fejlesztést végeztem, vettek néhány lámpát, és egy nagy zöld fali posztert növényekkel és napsütötte tájjal a közösségi helységbe. Az eredmény napok alatt láthatóvá vált. Az emberek nem a gépsornál, vagy az irodában fogyasztották el a szendvicsüket, kávéjukat, hanem bejártak a napsütötte szobába. A mosoly hamar megjelent az arcokon, a szünetekben beszélgettek, és az általános hangulat sokat javult. A közösségi hely tényleg közösségi lett, ahol információkat cseréltek, konfliktusokat oldottak meg, és az eredmény jobb hangulat és jobb teljesítmény lett.


Építs közösséget


A csoportból csapat titka a közösség, azaz legyen valami, ami közös bennünk. Alap az értékeink közössége, a küldetésünk azonossága, azonban ez nem megy át magától. Áldozz időt és keretet arra, hogy rendszeresen szervezz csapatépítő fejlesztéseket a munkatársaidnak. A team fun rendezvények jópofák, pihentetőek, de egy igazi csapatépítő hétvége, ahol kihívást, és tudást is kaphatnak a munkatársak, miközben mélyebben megismerik, megértik és elfogadják egymást, messze túlszárnyalja majd az elképzeléseidet.


Adj juttatásokat


Számtalan olyan juttatás létezik, amely pénzügyileg nem terheli meg a cégedet, mivel leírható az adóból. Konzultálj a pénzügyes szakembereddel, és ne habozz igénybe venni akár az egészségügyi, szabadidős, oktatási, vagy épp kulturális juttatásokat, amelyek motiváló hatással lehetnek a csapatra. A teljesítménnyel együtt járó juttatások hozzájárulhatnak a munkatársak elégedettségéhez, és csökkenthetve a fluktuációt is.


Adj kihívásokat


Ha nincs kihívás, nem érezzük az “élet értelmét”. Csíkszentmihályi Mihály Flow elméletében gyönyörűen leírja, hogy miként zuhanunk az unalom zónájába a kihívások nélkül, meggátolva a fejlődést, ráragasztva lusta apátiánkat társainkra. A munkatársak számára fontos, hogy kihívásokkal nézzenek szembe a munkahelyükön, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy kreatívan gondolkodjanak, és növeljék a szakmai önbizalmukat. A kihívások azonban megfelelő mértékben kell, hogy legyenek adagolva, hogy a munkatársak ne érezzék magukat túlterheltnek.


Fejleszd a vezetői stílusodat


A vezetői stílusod nagyon fontos a munkatársak motiválásához és a vállalati kultúra fejlesztéséhez. A vezetőknek támogató és inspiráló szerepet kell betölteniük, és biztosítaniuk kell, hogy a munkatársak érezhetik, hogy értékesebbnek és fontosabbnak tartják őket.
A megfelelő vezetői stílus működtetéséhez neked, a vezetőnek szükséges fejlesztened magadat. Ez a vezetői önismerettel kezdődik, ahol rálátsz saját magadra, azaz a személyiségedre. A 360 fokos értékeléssel folytatódik, ahol megtudod, hogy a munkatársaid, vezetőtársaid, partnereid hogyan élnek meg téged, a munkádat, hozzáállásodat, vezetői kompetenciáidat. Ha ezekkel megvagy, kezdődhet a te vezetői fejlesztésed, amely célja, hogy vezetői stílusod helyzetfüggővé váljon, összhangban a saját személyiségeddel, kihozva a legtöbbet az erősségeidből, eszközökkel és delegálással pótolva a hiányosságaidat. Ne feledd, vállalati kultúra ugyan alulról épül, de mindig a vezető példáján alapul.

Legyetek céltudatosok


Mindenki számára fontos, hogy érezze, hogy a munkának értelme van, és a befektetett energia merre viszi a csapatot. A cél nélküli, motiválatlan csoport “vesztes csapatként” működik akkor is, ha remek kvalitásokkal rendelkeznek a tagok. A közösség fontos, hogy nem csak a jó élményekben legyen közösség, a “buli csapatot” fel kell váltsa a “győztes csapat” működése. Jó, ha nem esünk át a ló túloldalára, nehogy a túlfeszített “eminenes csapat” állapotában landoljunk, ahol a célokon kívül semmi örömteli és hívogató nincs a tagok számára.

Ezek a szempontok mind túl vannak Maslow piramisának felső harmadán, azaz a fejlődő vállalati kultúra eszközei. Ha elfeledkezünk róluk, a könnyen a kiégés válhat a kultúránk részévé. Ha figyelembe vesszük őket, és -ha csak mindig egy kicsit is, de – fejlesztünk rajtuk, a fejlődés meglepően hamar megjelenik.
A döntés vezető kezében van.

Ha pedig van kedved velünk fejlődni, akkor csatlakozz hozzánk május 10-én, és fedezd fel, hogyan tudod növelni a hatékonyságodat!

Az előadás regisztrációhoz kötött: FELSZABADULT CÉGVEZETŐ WEBINÁR

Az aktuális jóslatom: az idei év egyik legnagyobb céges kihívása a kulcsemberek megtartása lesz.

Azt hihetnénk, hogy a munkanélküliség és a temérdek becsődölt vállalkozás miatt utcára kerülő szakemberek és remek mentalitással rendelkező munkatársak tömege földön heverő kincsként várja majd a HR-esünket. Neki csak fel kell szedegetni a földön fekvő édes gyümölcsöket és kész a sikercsapat. Ki kell ábrándítsalak a reggeli kávéd mellett, ugyanis nem így lesz.

A nyugat európai trendek egész más képet mutatnak, és a nemzetközi trend hullámait egyre több hazai vállalkozás is meglovagolja. A kulcsemberek pedig, mint az ízletes gyümölcsök le sem esnek a fáról, a szervezetüket fejlesztő cégek még az ág végén leszakítják őket.

Az IT, vagy a mérnöki területen már most sokan dolgoznak home office-ban külföldi cégeknek, külföldi fizetésért, nem csupán a pénzzel motiválva.
Azt gondolhatnánk, hogy ez csak diplomásokat érinti, de nagyot tévedünk. A szakértelemmel bíró dolgozókat sokszor úgy csábítják el nyugati cégek, hogy a családtagjainak is megszervezik a munkát, és egy komplett relokációs projekt keretében az egész családnak biztosítják a szükséges feltételeket. Motiváló ugye?

Szinte már látom a fejét vakaró vezetőt, amint a reggeli meetingen a HR-essel arról diskurál, hogy ha emel, akkor el kell bocsátani néhány embert, aki marad az kiég, vagy inkább spórolnak majd a mosdó világításán és megtiltják a telefontöltők használatát az irodában, leragasztva a konnektorokat a pulóverben didergő alkalmazottak előtt.
(Ahogyan ezt konkrétan tavaly év végén már a saját szemmel láttam…)

A megoldás nem felétélenül a fizetésemelésekben és a megszorításokban van.

A legfontosabb és leginkább elérhető kulcs a MOTIVÁCIÓ. Ha inkább azt mondom, hogy ösztönzés, akkor talán tisztábban látszik a megoldás.
Hibás gondolkodás lenne, ha azt hinnénk, hogy az egyetlen működő ösztönzés a pénz.

Tapasztalat és egy sor kutatás szerint is az anyagi juttatásokat megelőzi egy sor belső ösztönző tényező. Ha alkalmazod őket, reális kiadásokkal tarthatod fenn ütőképes csapatodat.

Az elismerés és a jutalom

Mind érzelmi lények vagyunk. A legösztönzőbb az, amikor a befektetett munkánknak nem csupán anyagi szinten aratjuk le a gyümölcsét. A “köszönöm” itt nem elég. A dicséret önmagában kevés. Az elismerésnek nem a személyünkre, hanem a teljesítményünkre kell irányulnia. Nagyszerű lehetőség ez a csapat többi tagja számára is, a közösen megélt siker mindig erősebb az egyéninél, és a siker példája és elismerése a leghitelesebb módja az alapértékeink ápolásának.

Kedvenc mondásom, hogy “a legnagyobb kudarcaink a tapasztalat hiányából, a legértékesebb tapasztalataink pedig a legnagyobb kudarcainkból keletkeznek…”.
Ez igaz. De csupán ezt a szemünk előtt tartva, könnyen megfeledkezhetünk a sikereink titkának közös megosztásról.

A fejlődés, fejlesztés

A kulcsértékekkel rendelkező munkatársak jelentős része értékesebbnek tartja a hosszútávú fejlődés lehetőségét a pillanatnyi, alkalmi jutalmaknál.

A fejlődés, képzés, fejlesztés a cégednek is a legjobb befektetés, hiszen amellett, hogy a dolgozódnak azt üzeni “fontos vagy számunkra, energiát fektetünk beléd”, valóban növeli az értékét, vele a csapatod és a céged értékét is.

Ahogy a vezető vezet…

A szakmai kapcsolat mellett szem előtt kell tartani a vezető személyiségét, viselkedésmódját, a céges kultúrára kifejtett hatását is. Egy önismeret nélkül, saját személyiségének lehetőségeit és korlátait nem ismerő, stressz és érzelmi robotpilóta üzemmódban irányító középvezető képes észrevétlenül lerombolni az egész cég kultúráját, visszavetve a csapatot az eredményekben.
A vezetői fejlesztés ezen a ponton kritikus fontosságú. A vezetés eszköze, a kommunikáció tanulható. A visszajelzés kultúrájának a munkavállaló minden pillanatára hatása van. Mélyre tudja húzni a csapatot, de akár az egekbe is repítheti. A döntés a fejlesztés mellett döntő felsővezető kezében van.

Munka-magánélet egyensúlya

A COVID korszak sok mindent felülírt a világban. Közhelyesen hangzik ugye? Gondolj bele. Mennyi időt töltöttél együtt a lakásodban a saját családoddal? Sokkal jobban megismerhetted őket. Akárcsak a munkatársaidat, akik a home office kapcsán életük egy új dimenzióját hozták be a csapat életébe.

Az egészségünk, családunk törékenysége, sebezhetősége megmutatta az együtt töltött percek értékeit, a munka és a fizetés mértéke visszacsúszott a fontossági ranglistán.

Az egészésges munkahely kialakítása csupán apró, de jól kommunikált változtatásokkal teljesen átalakíthatja az irodai hangulatot, de még a gyártósoron dolgozók életminőségét is javíthatja.
A nem pénzbeli juttatások, mint pl. egy edzőterem bérlet, vagy egy támogatott orvosi felülvizsgálat, rendszeres céges szervezésű egészségnap életmódbeli változásokat hoz a csapatba. Egészségesen sokkal könnyebb mosolyogva dolgozni, és a hiányzó emberek pótlásával sem kell foglalkozz annyit.

A környezet

“Ahogy kint, úgy bent.”. Ahogy a mondás tartja, a belső állapotaink nagyban függenek mindattól, ami körülvesz bennünket.
A téma túl mutat az ergonómia és a munkavédelem területén. Ez alap, ennél kicsit többről van szó. Nem kell a híres Google irodára gondolj, bár ők a függőágyakkal és babzsák fotelekkel, játékkonzolokkal felszerelt közösségi terek létrehozásával tényleg kimaxolták a kreatív munkatársak környezeti igényeit.

Egy gyártó cégnél járva azt láttam, hogy a szürke, ablakok nélküli ebédlő kopott székein ülő munkások szinte letargikus arccal ették az otthonról hozott szalámis szendvicseiket.
Amikor rákérdeztem az egyik helyi erőre, hogy miért nem mennek le a büfébe, azt a választ kaptam, hogy a büfé messze van a munkahelytől, és nem érnének vissza szünetről, ráadásul ott nincs elég szék, nem tudnának leülni, inkább ebben a letargikus félhomályban falják be az ebédjüket a minden második fénycsövet villogtató neonfények alatt.

Ugyanabban a városban, egy másik cégnél, a közösségi pihenőt hatalmas élénk zöld növényzetet ábrázoló poszterrel és napfény hatású, nem ledfénnyel ragyogóra világítva tették élhetővé. Az eredményt az ugyanolyan melós ruhában érkező dolgozók mosolyán láttam igazán. Aki pedig a szünetében feltöltődve mosolyog, a szendvicse felett, minden interakciójában ezt az energiát közvetíti társai felé, immunrendszere erősebb lesz, egészsége tartósabb, tudatállapota tisztább, eredményei kiszámíthatóak.

És ez csak pár szép bútor, egy nagy poszter és napfényhatású lámpák a plafonon, amelyeket amúgy csak akkor kapcsolnak be, ha a csapat szünetre megy, így nagy villanyszámláról sem beszélhetünk.

Az ösztönzés néha sokkal kevesebb pénzbe, inkább sokkal több szándékba, figyelembe, és egy csipet kezdeményezésbe kerül. És nagyon megéri.

Ezek nélkül nincs szervezetfejlesztés (Megmutatom a cégfejlesztés két alappillérét)

Tévhit, hogy a cégek a vállalkozók legnagyobb nehézsége a cégalapítás. A legkomolyabb kihívást a folyamatos fejlődési kényszer adja. Mert azt Hérakleitosz görög filozófus óta tudjuk, hogy a világban csak a változás állandó. Ez pedig maximális felkészültséget kíván – egy cégvezetőtől is. Az a vezető ugyanis, aki az elkerülhetetlen változást a vállalat javára fordítva folyamatos fejlődést ér el: versenyelőnyre tesz szert. A kérdés csak az, hogy találjunk időt a fejlesztésre – és hogyan menedzseljük? Egyáltalán mi szükséges a sikeres cégfejlesztéshez?

A sikeres fejlesztés titkos összetevője: a jó vezető

Közhelynek hangzik, de igaz. Ahogyan a kielégítő vállalati kultúra, úgy a folytonos, következetes és eredményes fejlődés is elképzelhetetlen volna egy jó vezető nélkül. De ő vajon miről ismerszik meg?

A Piac&Profit egy korábbi cikkében összefoglalja az Enterpreneur magazin által megfogalmazott, 7 pontból álló szemléletrendszert, amely a jó vezetőt megkülönbözteti versenytársaitól:

  1. Segítik az alkalmazottak fejlődését. 
  2. A munkatársakra egyénekként tekint.
  3. Mozgásteret biztosít mindenki számára.
  4. Az inspirációt használja mint fő motivációs eszköz.
  5. Örömmel végzi a munkáját – és eléri, hogy mások is így tegyenek.
  6. A sokszínűség erejében hisz.
  7. A változásra lehetőségként tekint.

Akkor is problémába ütközhet azonban a szervezetfejlesztés, ha a jó vezető adott. Az időhiány ugyanis a legtöbb cég vesszőparipája. Azonban erre is létezik hatékony megoldás.

Hogyan kerítsek időt a szervezetfejlesztésre? (5+1 hiánypótló tipp)

Ráadásul úgy, hogy közben a mindennapi működés zavartalan maradhasson.

A legtöbb vállalkozó ott követi el a legnagyobb hibát, hogy túlgondolja az időtakarékosság kérdését. Azt gondolja ugyanis, hogy spórolni az idővel teljesen másképpen kell céges szinten, mint a magánéletben. Ez azonban tévhit.

Egy dolog biztos az idővel kapcsolatban: egy nap mindenki számára 24 órából áll. Az első dolog tehát, amit le kell bontanunk, az az elgondolás, hogy a meglévő időnkből takarékosság útján többet tudunk varázsolni. Ehelyett az igazság az, hogy a munkaóráinkat jelenleg is lefoglaló tevékenységek közül kell kigolyóznunk néhányat, hogy a fontosabb projekteknek – esetünkben például a szervezetfejlesztésnek – is jusson elég idő.

Hadd mutassak neked 5+1 időspóroló tippet, amivel akár órákat is hozzáadhatsz a produktív munkavégzéshez.

  1. Mérd az időt, és faragd a tevékenységeid listáját. Ha pontosan leméred, hogy mennyi időt töltesz az egyes napi teendőiddel, hamar látod majd, melyek azok, amelyek túl sok időt visznek el ahhoz képest, amennyi profitot hoznak. Ezektől a feladatoktól szabadulj meg, és csinálj helyettük magas hozamot realizáló teendőket.
  2. Tervezz előre. Ha minden hónap végén készítesz egy a következő hónapra mutató tervezetet, sokkal hatékonyabban dolgozhatsz, hiszen a projektek közti átállás, illetve az annak eldöntésére szánt idő, hogy éppen mi legyen a következő teendő, jelentősen lecsökkennek.
  3. Foglalkozz kevesebbet az e-mailekkel és egyéb üzenetekkel. Tapasztalatból mondom, hogy a percenkénti képernyőfrissítés és e-mail-fiók-ellenőrzés a legidőrablóbb tevékenységek egyike. Különösen akkor, ha ezekre az üzenetekre mindig válaszolsz is. Azt javaslom, tarts napi 3×15 percet, amikor ezekre az üzenetekre válaszolsz.
  4. Teremts nyugodt, ingerszegény környezetet. A munkatársak és az ingerdús környezet könnyedén elvonja a figyelmed. A szervezetfejlesztés azonban egész embert kíván, a maximális koncentráció jegyében törekedj az irodád minimalista berendezésére, illetve a csendre.
  5. Használd a pomodoro-technikát – és mutasd meg munkatársaidnak is. Miután az előre megírt projektterv alapján eldöntöd, mivel foglalkozol éppen, állíts be egy emlékeztetőt, hogy 25 perc múlva 5 perc szünetet tarthass. Ez egy pomodoro. Három pomodoro után tarts egy félórás szünetet. Így az agyadnak mindig van ideje rendezni a sorait, de nem is engedi el annyira az adott feladatot, hogy aztán újra fel kelljen venned a fonalat.

A plusz egy tipp pedig a következő: mozogj minden nap legalább 30 percet. Ez bár időpazarlásnak tűnik, valójában mégis a hatékonyabb időkihasználást segíti, ugyanis a testmozgás csökkenti a stresszt, növeli a kreativitást, hosszútávon pedig megóv minket az olyan egészségügyi problémáktól, amelyek csak hátráltatnának minket a munkavégzésben.

Végül pedig hadd ajánljam figyelmedbe David Allen szavait: „Hatékonyságunkat leginkább azzal tudjuk növelni, ha meghatározzuk az életminőségünket érintő projektjeinket és konkrét teendőinket.”

Remélem, tudtam segíteni a szervezetfejlesztésre szánt idő megtakarításában. Ha te is szeretnél segíteni másoknak, oszd meg ezt a cikket, hogy ők is tanulhassanak belőle.

Érezted már magadat egy céges meetingen ülve egy játszótér kellős közepén a homokozóban?

Érezted már magadat egy céges meetingen ülve egy játszótér kellős közepén a homokozóban? Amint két ovis társad éppen azon diskurál, hogy ki játsszon a lapáttal, és ki a vödörrel, miközben áll a homokvárad építkezése?

A hasonlat egy ügyfelem szájából hangzott el nemrég.

A meeting sokak számára szitokszó, miközben az egyik leghatékonyabb módja az együttműködésnek. Személyes varázs felbecsülhetetlen értékű a csapatban, a cégkultúra fejlődésének igazi színtere is lehet.

A titkait hosszasan sorolhatnám, és ha vannak titkai, az jó hír, mert akkor mindez tanulható.

Néhány “józan ész” szabály, hogy a másfél órás idővesztegetésből, és pulzusemelésből 40 perces, tömény eredményt és vezetői hidegvért alakíts.


1. Minden témának van egy gazdája! Találd meg!

A felelősség csodás dolog, azt jelenti, hogy felismertük, hogy rajtunk múlik az ügy. Nem csak az elbaltázása, a megjavítása is. A legfontosabb, hogy tudnunk kell, hogy a téma hozzánk tartozik, mi vagyunk a felelősei.
Ha a csapatban mindenki tudja, hogy melyik téma kihez tartozik, akkor a kérdésekre már csak egy embernek kell válaszolni az összes helyett.

2. Sok beszédnek sok az alja. Térj hát a lényegre!

Amikor heves diskurzusba kezdünk, könnyen összekeverhetjük az érzéseinket, a gondolatainkat és a tényeket. Igazi megoldást, amely mindenkinek elfogadható azonban csak a tények területén találhatunk. Fogalmazd hát meg a témát tényszerűen, legfeljebb másfél mondatban!
Sokkal könnyebb lesz rá reagálni, mert csak a tényekhez kapsz majd hozzáfűzést, az érzelmekhez és a véleményekhez nem. Biztasd erre munkatársaidat is.


3. Akard, amit igazán akarsz!


Amikor szándékot érvényesítünk a csapatban, nem önös érdekeinket nyomjuk előre, hanem a szerepünkből, felelősségi körünkből adódó szükségleteinket. Ezek a szükségletek valójában a csapat, sőt, a cég érdekei.
Állj bele bátran, és használd a vizuális megjelenítést, ha meg kell győzd munkatársaidat. A számok, az elemzések, ha módjával használjuk őket, kiváló eszközök arra, hogy megmutassák a csapatnak a “miérteket”, miközben lehetőséget adnak arra, hogy akár a többiek szakértelmével mi is átértékelhessük korábbi döntésünket, ha szükséges.
Ilyen a klasszikus SWOT analízis, a halszálka diagram, vagy éppen egy átlátható számítás bemutatása is a problémamegoldás során.

+1 A konfliktus közelebb hoz! Engedd, hogy tegye a dolgát!

Sokszor félünk a konfliktustól. Ha meg tudjuk tartani az asszertív működésünket, az ellentétek igazi probléma megoldásokhoz vezetnek. Ha mindenki ugyanazt gondolja, akkor vagy szerencsések vagyunk, hiszen teljes a szakmai egyetértés, vagy nyuszik, és nem merünk előrukkolni a kérdésekkel. Az előbbi, bár szerencsés, viszonylag ritka jelenség.


Ne feledd, ha mindenki egyformán gondolkodik a teremben, könnyen lehet, hogy valaki felesleges.

Mi segíthet egy nehéz időszakban?

Pár hete kaptam egy kérdést egy résztvevőtől a konzultáción. Előtte éreztem, hogy elrévedt a tekintete és picit feszengett, hogy ‘mondja, ne mondja’ és aztán jött a kérdés ami így hangzott: “Judit mond már el te hogy csinálod? Te hány órát dolgozol ilyenkor, nem vagy fáradt?”
A kérdésből kiderül, hogy egy avatott vállalkozóról van szó, aki tudja milyen egy kampányidőszak egy cégben. 🙂
Amikor úgy érzed hiába tervezed a napodat, mert hirtelen változásokkal van tele, amikor úgy érzed egyfolytában improvizálnod kell, hogy a vízfelszínen tudj maradni és amikor még a technika ördöge is beköltözik az irodádba….

Szóval a válaszom így hangzott:

“Fáradtnak látsz most?”
Jött a válasz
“Nem, épp ezért kérdezem”
Erre én
“Ha szeretnéd elmondom én, hogyan működöm.”
“Naná”

És itt jött is a gondolat, ha ezt most összeszedem fejben tuti le is fogom írni. Hogy ami ott elhangzott mint működő gyakorlat az életemben, miért is ne osztanám meg itt, hátha neked is hasznos lesz.

Én nagyjából 7 éve építettem be az életembe a GTD módszertan és a Flow elmélet alapigazságait az életembe. Meggyőződésem, hogy ettől tudok (nem egyensúlyban mert az csak illúzió) jó állapotba maradni a nehéz és terhelt időszakokban is. Van olyan, amikor nálam is beüt a káosz, de az a jó a tudatosságban, hogy sokszor azonnal tudom mit nem csináltam jól. 🙂

Szóval összeszedtem 5 +1 dolgot, ami engem a leginkább támogat, hogy jól legyek!

  1. Tervezett napi rutin és támogató digitális eszközök! Igen órára pontosan beosztva, felismerve, hogy mit bírok, mitől leszek elégedett és mitől maradok mosolygós és optimista. Mindez a naptárban emlékeztetőkkel, a feladat kezelőmben fontossági sorrendben. Én emellett tudom jól megélni a váratlan helyzeteket és megengedni a spontaneitást is. Enélkül szerintem én már élni nem tudnék. Kivéve az elvonulásaimat, ahol kb. 4 napra teljesen átadom magam a “legyen ami lenni akar” érzésnek. 2 hét múlva is épp ezt fogom tenni.
  2. Rendszeres feltöltő programok! Ebben az utóbbi évek során egyre erősebb lettem, mert ráéreztem mi jó nekem. Edzés heti 3x. Jóga heti 1-2 alkalommal. A női mivoltom felfokozott megélése egy női szakrális hastánc csoporttal. A szeretteimmel töltött közös idő, persze ezek is eléggé aktívak. (kajak, túra, kerékpár)
  3. Bioritmus tudatosság! Tisztában vagyok az alap energiámmal és kész vagyok kihozni belőle a legjobbat. Amikor sok van, akkor ledolgozom, amikor kevés akkor nem tervezem túl magam. Ez nagyon sokat segít még abban is, hogy a közvetlen környezeted megértsen.
  4. Mindig tudom, hogy jó irányba tart az életem, mert erről tudatosan döntöttem. (megterveztem, ráéreztem) Ha a dolgok épp nem jól alakulnak, akkor is épp a vágyaim, céljaim felé tartok és van türelmem, bizalmam az útban és önmagamban is amíg odaérek.
  5. Rendszeresen lecsendesítem az elmémet! Ahogy a jógatanárom Juhász Ági mondja “az intellektus fejet hajt a szív előtt”. Van egy rendszeres gyakorlásom, ami ebben nekem a segít. Ez teljesen egyedi és mindenkinek magának szükséges ráéreznie, hogy mi az ami nála működik. Nyitottan és befogadóan könnyen ránk talál a saját gyakorlásunk útja.

+1 mindig vannak beépített jutalmak az életemben. Egy hajtós időszak után tudom, hogy már hónapok óta bent van a naptáramban a program, ami húz engem a jövőm felé. Olyan jutalmak, amikért igazán megéri a megfeszített munka és a rendszeres komfortzóna átlépések is.

Te melyiket alkalmazod már a saját életedben?

Ha úgy érzed ez a fenti lista annyira tökéletes, hogy el is ment a kedved, vagy épp felbőszültél rajta (megint itt egy nagyokos), akkor elárulom, hogy sem én sem a napirendem nem tökéletes. Mégis amiatt írok róla, mert a közel 10 vállalkozás közeli és a 7 év aktív vállalkozói tapasztalatom azt igazolja, hogy érdemes ideális célok felé törekedni, mert a változás így is úgy is megtörténik velünk, a fejlődés viszont választható. 😉

Mit tegyél, hogy jó munkatársaid legyenek

A legtöbb vezető ideális csapatról álmodik. Olyan munkatársakról, akikkel élmény sikeres vállalkozást futtatni. Vajon mi a kulcsa a tökéletes gárdának? Hogyan és hol találhatsz rá azokra az emberekre, akikkel együtt teremthetsz majd értéket, miközben a profitod is nő?

Olvass tovább

5 dolog, amit nyersz, a vezetői önismerettel

Az egészséges önbizalom szükséges kelléke az eredményes vezetésnek. Mégis, a legveszélyesebb állapot az, amikor azt gondoljuk, hogy tökéletesek vagyunk, és már mindent tudunk. 

Olvass tovább